1% rendelkező nyilatkozat letöltése


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Olyan házban vagyunk, amely temérdek kínt és szenvedést látott. Légyen rabló, gyilkos vagy boszorkány, netán csak egyszerű káromkodó, ki rossz helyen szólalt meg elfogatván bekerült a város tömlöcébe. Lehet csak annyit mondott: Adta teremtette! Ezért pontosan hat havi tömlöc járt.

Leghírhedtebb rabunk a Lőcsei fehér asszony volt. A pere 1713-ban kezdődött és két év múltán hirdettek ítéletet. Itt az alagsori börtönben, katonai őrizet mellett várta sorsa beteljesedését. A hosszadalmas bírósági eljárást az okozta, hogy a delegált bírák egyrésze kétségbe vonta azt a tényt, hogy nemesasszonyt tortúrának, kínzatásnak alávessenek. Végül a kancellár és a maga a császár adott utasítást a szépasszony megkínzatására, azon érveléssel:

"Ha nincs is olyan törvényes paragrafus, amely ezt megengedi, olyanról sem tud a joggyakorlat, amely a tortúrát megtiltaná."


Csupán annyi engedményt tettek, hogy a tüzes vassal való kínzatástól eltekintettek, de a megcsigáztatást el nem kerülhette. Ez abban állott, hogy a hóna alá erősített kötélen csiga segítségével felhúzták és lábaira súlyos követ akasztottak. E kegyben csak olyan rabok részesültek, akiknek halálra ítélése elvileg eldőlt volt.

Korponainé Géczy Julianna a szörnyű kínszenvedések közepette sem vallott be többet, mint korábban. Az ítélet kész volt és 1715. szeptember 25-én 11 órakor a győri vár piacán, a mai Széchenyi téren a tömegek szeme láttára a hóhér a bárddal leütötte szép fejét. Utolsó útja ezen a termen keresztül vezetett és ott a múlt században befalazott bejáraton távozott, majd végignézte, ahogy megácsolják a vérpadot, és még egyszer meghallgatta az ítéletet.

A főbenjáró bűn, melyet elkövetett, az volt, hogy kapcsolatban állt Rákóczi híveivel, leveleket csempészett, összecimborált velük. Valahogy mindig rosszkor árulta a hazát. Lőcsén kurucokat árult labancoknak, az Ő galád árulása miatt veszett el Lőcse vára, jutalmul birtokokat szeretett volna kapni. Vagyonszerzésben csalatkozva a labancok ellen fordult a rendkívül csinos és nagyon művelt Júlia, de rajta vesztett. Férjének a következőket írta:

"Most mindenem oda van, a császár nem írta alá az adományozást, a megszerzett jószágoktól, mindentől elestem, magam a tömlöcbe vagyok. De nem csak tömlöcbe, akár a hóhér kezére kerülök is, édesapámat el nem árulom!"

Olyan korban élt, mikor még keveset ért az emberi élet.

Az épület több mint három évszázadon keresztül városházaként működött. Fala között megfordult a legnagyobb magyar gróf, Széchenyi István, a haza bölcse Deák Ferenc és erkélyéről maga Kossuth Lajos buzdította a népfelkelőket a szabadságharc idején.

Ma itt működik a GYŐR VÁROSI LEVÉLTÁR, a MŰHELY kulturális folyóirat szerkesztősége.


Bana József
levéltár igazgató