A Tagione Alapítvány, a Rügybázis Kulturális Egyesület és a Petőfi Sándor Városi Művelődési Központ fúziójában létrejött előadás látszatra rendhagyó módon adja vissza Sophokles Antigoné c. drámáját.
A több magyar fordítást is felhasználó produkció szöveghűen mutatja be az antik görög drámát, azonban elgondolkodtat bennünket, hogy az eddigi rendezői felfogásban játszott előadás, vagy a mai funkcióra átalakított dramaturgiájú darab tükrözi-e jobban az időszámítás előtti alkotást.
Sophokles korában ez a darab modernnek, avantgardnak számított. Mi ebből indultunk ki.
Remélhetőleg a Tagione színház játéka, Nusser Orsolya jelmezei, valamint a díszlet is mindezeket igazolják a nézőnek.

Sörös Ferenc

Antigoné: Ismené: Kreon: Euridiké: Karvezető: Haimon: Őr: Hírnök: Teiresziász: Költők: Jelmeztervező: Látvány és rendezés: Együttes vezető:

Samu Tímea Cser Anikó Segesvári Zsolt Kopfschlager Krisztián Petrik Anita Bertalan Zsuzsanna Bedő Eszter Petrik Anita Kaszás Kornél Farkas Erik Major Tamás Lencse József Kopfschlager Krisztián Segesvári Zsolt Grin Zsófia Fehér Gábor Nusser Orsolya Sörös Ferenc Benkő József /Nívó-díjas/

Klasszikus mű mindig nagy kihívás. Klasszikus darab pedig többszörösen is az: színésznek, rendezőnek és nézőnek egyaránt, hiszen (jó esetben) sokszor látott, olvasott és értelmezett örök igazságot vagy örök dilemmát kell újragondolni, újraértelmezni, hogy élővé és időszerűvé válhasson. Nehéz, de hálás feladat, mert az igazán nagy mű nem csak az időnek, de a rendezői, színészi csűrés-csavarásnak is ellenáll. Ilyen nehéz, de hálás feladatra vállalkozott a Tagione Alapítvány társulata. A rövid múlttal rendelkező kis csapat ifjú színészei friss, lendületes előadással keltették életre a színpadok által régóta halálra ítélt antik drámát. Az egész bemutatót áthatotta a fiatalos vállalkozó kedv és újító szándék, amely szerencsésen találkozott a rendező, Sörös Ferenc néhol szinte forradalmi elképzeléseivel. Sörös merészen belenyúlt a klasszikus tragédiába, következetesen vitte végig saját, egyéni koncepcióját, jól érzékelhető erőként irányítva az egész előadást. Lelkes, ifjú társulatával sikerült életet lehelnie a színházi előadásként halottnak, kötelező olvasmányként pedig meguntnak hitt drámába. Szinte minden szereplő új megvilágításba kerül egy XX. (bocs, XXI.) századi értékrendszer mércéje szerint, átalakítva ezzel a darab emberi kapcsolatrendszerét, olykor finoman megbillentve az igazság mérlegét. Antigoné nem olyan tökéletes, Kreón nem olyan erős, Haimón nem olyan gyenge, Iszméné pedig nem olyan gyáva, mint azt megszokhattuk. Pedig a szöveg ugyanaz, csak az olvasat lett más, végig eltolva a hangsúlyokat, hol gyengéden, hol erőteljesen, felhasználva a szöveg nélküli némajáték lehetőségeit is. (A darab elején Antigonét és Haimónt látjuk meghitt szerelmespárként, Antigoné és Iszméné lelkesen futnak egymás karjaiba jó nővérekként, Iszméné csendben elcsábítja a holtestre vigyázó őrt…)

A rendezői koncepció alapja a szöveggel szemben tanúsított cinizmus, amit a kar szerepét magára vállaló karvezető közvetít. Petrik Anita kiforrott technikával, remekül oldja meg a rábízott nehéz feladatot. Így válhat cinikus kívülállóként az álhatalmat birtokló Kreón ellenfelévé. A rendező kiemeli a háttérből Eurüdikét, Kreón feleségét, érzékeltetve ezzel, hogy a férfi csak jelképes hatalom birtokosa, s mögötte a háttérből irányító nő az igazi erő. Kreón (Kopfschlägl Krisztián) átgondolt, erőteljes játéka jól érzékeltette a hatalmát féltő, ugyanakkor gyenge férfi magatartását. Antigoné alakja is erőtlenebb, erkölcsi tisztasága inkább konokságnak és dacnak tűnik, értelmetlen önpusztításba hajtja. Ellenpólusa húga, Iszméné, aki józanul az életet és a fiatalság, a szerelem örömeit választja a halál helyett. Rendezői újítás, hogy Antigonénak az őr elcsábításával segít. Ő az igazi lázadó, aki meri vállalni az élet élvezetét a pusztulás árnyékában is, fellazítva ezzel a darab szigorú értékrendszerét. A testvérpár különbségeit hangsúlyozzák a jelmezek (Nusser Orsolya) is, hiszen Antigoné konzervatív hosszú szoknyát, Iszméné pedig merész szabású trapéz nadrágot visel.

Jól, sokszor erőteljesen hívják fel magukra a figyelmet a csak rövid időre feltűnő mellékszereplők. Az őrt (Farkas Erik) finom, árnyalt játéka emeli ki a háttérből, újraértelmezve a kisember örök dilemmáit, amelyek határozottan nekünk, nézőknek szólnak. Az életszerű családi jelenet (Kreón - Eurüdiké - Haimón) eleven párbeszédéből kitűnik Haimón (Kaszás Kornél), az apával bátran szembeszálló fiú eltökélt lázadásával, mást akaró szándékával.

Úgy tűnik, a rendező által okosan irányított fiatalok megtalálták helyüket az antik dráma nyújtotta színészi lehetőségekben, nem annyira a feladat nehézségét, mint inkább a kihívás izgalmát érzékelve. Ez a vibráló izgalom hatotta át az egész előadást, s ez feledtette a játék kisebb hibáit is. A látványos színpadkép, az ötletes kosztümök és a hatásos zene is gondoskodott róla, hogy igazi színházban érezhessük magunkat.

S ha arra a kérdésre keressük a választ, vajon miért van az, hogy egy maroknyi ógörög mítosz mind a mai napig uralja és meghatározó módon alakítja önmagunkról és a világról kialakított képünket, miért van az, hogy az Antigonék igazán örökéletűek és képesek közvetlenül érinteni a jelent, akkor a Tagione Alapítvány Társulata Szophoklész előadásával megadta rá a saját válaszát. Hiszen amíg van egy lelkes kis csapat, amely egy antik drámát életre keltve szívesen teszi magát próbára hatalom és álhatalom, szerelem és igazság birtokosaként, addig Antigoné örök. S minden város örülhet, ha van egy ilyen fiatal, tehetséges kis csapata.

Az előadás ára: 150.000,- Ft